A takarmányok tartósításának egyik széles körben elterjedt módszere az erjesztés, ismertebb nevén a silózás, melynek során a növény felületén található baktériumok a növény szénhidrátjaiból (cukrok) különböző szerves savakat (tejsav, ecetsav, propionsav) állítanak elő, amelyek konzerválják a takarmányt.

A silózásra kerülő takarmány szénhidrátjainak egy részéből szerves savak keletkeznek, ezek milyensége és mennyisége jelentősen meghatározza a silózott takarmány értékét, a belőle etethető mennyiséget.

A silózás során az a célunk, hogy a keletkezett szerves sav mennyiségének minél nagyobb részét a tejsav tegye ki, és csak kevés más szervessav-féleség képződjék. Jónak mondható az a siló, amelyben a szervessav-tartalom 70 százalékát a tejsav teszi ki, illetve az ecetsav részaránya nem több 30 százaléknál.

A silóból megetethető mennyiség elsősorban ennek szervessav-tartalmától függ. A bendő falában ugyanis szerves savra érzékeny receptorok találhatók, amelyek érzékelik a bendőben levő szerves savak mennyiségét, és ha túl nagy azok koncentrációja, a jószág nem eszik tovább.
Az erjesztés során csökken a fehérjetartalom, ugyanis az erjesztő baktériumok egy része képes fehérjét is lebontani. A rosszul sikerült silóban a fehérjeveszteség elérheti akár a 20-25 százalékot is. Csökken a silózás folyamán a zöldtakarmányok karotintartalma is, bár ez a veszteség sokkal kisebb, mint a szénaszárítás alkalmával.

Jó minőségű silót már a négy-öt hetes borjaknak adhatunk, miután azok már fogyasztanak abrakot és szénát, azaz már működik a bendőjük. Kisebb mennyiségű silót még a zöldtakarmány mellett is célszerű etetni, mert segít a jó bendőműködés fenntartásában.
A juhok érzékenyek a siló minőségére, ezért ne etessünk velük rosszul erjedt, gyenge minőségű silót.
Lovaknak is adhatunk napi 10-15 kg jó minőségű silót, de vigyázni kell, hogy ne legyen földdel szennyezett. A zsenge, kis nyersrosttartalmú zöldtakarmányból készült silót a sertések is szívesen fogyasztják. 150-300 grammot a tenyész- és hízónyulak is kaphatnak.

A növény azzal, hogy lekaszáljuk, nem hal el, hanem tovább lélegzik. Ehhez saját szénhidrátjait használja fel. A légzés tehát táplálóanyag-veszteséggel jár. A légzéshez a növénynek oxigénre van szüksége, ezért a légzés csak addig tart, amíg van a silóban levegő.
A növény felületén található mikrobák a növény táplálóanyagainak lebontásából élnek. Ezek egy jelentős része a növény erjesztő szénhidrátjaiból különféle szerves savakat (tejsav, ecetsav, propionsav, vajsav) állít elő. E savak a takarmány pH-ját olyan alacsony értékre csökkentik, hogy amellett már maguk a savtermelő mikrobák sem tudnak tevékenykedni.
Amennyiben időközben a levegő is elfogyott a silóban, és ennek következtében a légzés is leállt, a takarmány tartósítottnak tekinthető.
Az ilyen siló savassága a silózott zöldtakarmány szervesanyag-tartalmától függően 4,2 és 4,7 közötti. Ha valamilyen oknál fogva nem sikerült a fenti értékre csökkenteni a savasságot, az erjesztés második felétől számítani lehet a káros mikrobák működésének beindulására és a rothasztó baktériumok elszaporodására, aminek következtében a takarmány fokozatosan tönkremegy. Az ilyen silót igyekezzünk mielőbb megetetni.

Amikor a siló savasságát sikerül az említett értékre csökkenteni, a mikrobás élet fokozatosan megszűnik benne. Ehhez kb. negyven-hatvan napra van szükség. Ezért, ha lehet, két hónapnál korábban ne kezdjük meg a silót. Megbontáskor arra kell törekednünk, hogy a vágásfelületen keresztül csak minimális levegő jusson be a silóba, különben az élesztő- és penészgombák utóerjedést indítanak be.

A silózás szempontjából egyedül a tejsavtermelő baktériumok tekinthetők hasznosnak, minden egyéb mikrobacsoport működése káros, mert növeli a silózás veszteségét, romlik a siló minősége, etethetősége. A tejsavtermelő baktériumok elsősorban levegőtlen (anaerob) körülmények között képesek erjeszteni, szénhidrátokból tejsavat előállítani. Levegő jelenlétében is működnek ugyan, de kisebb mértékben. A levegőtlen körülményeket a takarmány tömörítésével lehet megteremteni. A levegőt nem lehet teljesen kiszorítani, de törekedni kell arra, hogy minél kevesebb levegő maradjon a takarmányban, ez ugyanis a növényi légzés során néhány napon belül elfogy.

A tömörítést traktorral végezzük. A gumikerekű traktor alkalmasabb, mint a lánctalpas. Fontos, hogy a silózandó takarmány szárazanyag-tartalma ne haladja meg a 38-40 százalékot. Hatékonyan tömöríteni csak apróra szecskázott anyagot lehet, a jó minőségű szecska nem nagyobb 10-15 mm-nél. Nem minden szénhidrát alkalmas erjesztésre (pl. a keményítő). A legtöbb erjeszthető cukrot a silókukorica tartalmazza, a pillangós virágú növények nagyon keveset. A közepesen és a nehezen erjeszthető takarmányok silózásához többféle adalékanyag is felhasználható. Ilyen célra használjuk a melaszt két-három százalékban. Adalékként használható a gabonaanyagok darája is.

A takarmányt ideiglenes vagy állandó silókban tartósítjuk. Az ideiglenes silók előnye, hogy olcsók, ellenben nehezebb bennük jó minőségű takarmányt készíteni, és a veszteségek is nagyobbak. Ide tartozik az ároksiló, a kazalsiló és a szalmabálasiló.
Ez utóbbi oldalfalát egy vagy két sor szalmabálából építjük. Szilárdabbak lesznek az oldalfalak, ha azokat kívülről kerítéssel erősítjük meg. Az oldalfalakat célszerű műanyag fóliával bélelni. Az állandó silók két típusa ismert: a falközi silók és a toronysilók.

A falközi silók oldalfala általában beton, de készülhet fából vagy téglából is.
A falközi silóban megfelelően lehet a takarmányt tömöríteni, sáros időben viszont vigyázni kell a földszennyezésre. A nyugat-európai gazdaságokban gyakoriak a toronysilók, nálunk jelentős áruk miatt nem terjedtek el. A levegőtlen körülmények a toronysilókban teremthetők meg a leggyorsabban. A takarmány tömörítése leggyakrabban a műanyaggal, fóliával leterített siló tetejére feljuttatott nagy tömegű víz segítségével történik.

A toronysilókba csak fonnyasztott takarmány silózható be. A jó minőségű silókészítés megköveteli ennek lezárását. Erre a legjobb megoldás, ha műanyag fóliával letakarjuk, és nehezéket helyezünk rá. A legjobb nehezék a 15-20 cm-es földréteg, de letakarhatjuk egy szalmabálaréteggel is. Ha a silót nem zárjuk le, a felső 30-50 cm-es takarmányréteg tönkremegy, és csökkent értékű az alatta lévő 20-40 cm-es réteg is.

A nyár végén telepített lucerna a következő évben már teljes termést ad, tehát többször - háromszor vagy négyszer - kaszálható. Tavasszal a tisztán vetett lucernát a vetés évében rendszerint kétszer vagy háromszor, a takarónövénnyel vetett lucernát csak egyszer kaszálhatjuk.

Az új lucernások első kaszálásával várjuk meg a teljes virágzást, hogy a gyökérzete minél jobban megerősödjön. A tisztán vetett lucerna elsô növedékérôl, ha gyomtalan, még magot is foghatunk.
A további években a talajtól és az időjárástól függően általában 3-4-szer, öntözéses termesztés esetén rendszerint 5-ször kaszálhatjuk meg a lucernát. Szárazanyagtermés szempontjából az évi 3 kaszálás, fehérjetartalom szempontjából pedig a 4 kaszálás tekinthető célszerűnek.

A kaszálások időpontját a takarmányozási igények, a széna beltartalma iránt támasztott követelmények és a lucerna fejlettségi állapota határozza meg. A virágzás kezdetén lévő lucerna adja a legtöbb emészthető tápanyagot. A zödbimbós lucernában van a legkevesebb rost, és a legtöbb emészthető fehérje. Az ilyenkor kaszált lucernából jó minőségu, fehérjében és karotinban gazdag lucernaliszt készíthetô.
A több éves lucerna első növedéke rendszerint buján fejlődik, ezért kaszálásával nem célszerű a virágzás elejét megvárni, mert a szára megrokkan, az alsó levelek sárgulni kezdenek, vagyis romlik a takarmány minősége és csökken a sarjú mennyisége.
Egyébként, ha az első kaszálást az egyes táblákon valamivel korábban elkezdjük, vagyis szakaszosan kaszálunk, a szénakészítési munkák jobb szervezését is elősegíthetjük.

Öntözetlen lucerna esetében 5-6 hét
öntözött lucernánál pedig 4-5 hét múlva megosztva, ill. váltakozva.
Amennyiben a takarmányozási igények megengedik, tartsuk be azt az irányelvet, hogy a lucerna élettartamára jó hatású, ha évente egy kaszálásával megvárjuk a teljes virágzást. Az utolsó kaszálást pedig legkésőbb szeptember végéig, október elejéig fejezzük be és kaszáláskor hagyjuk magasabb tarlót, hogy a lucerna áttelelése minél jobb legyen.

Néha előfordul, hogy a lucernát legeltetéssel is hasznosítják. Ez azonban káros a lucerna élettartamára, mert sietteti a lucerna kiritkulását. Egyébként a legeltetésnél és a zöldlucerna etetésénél vigyázni kell, mert a lucerna - a kérődző állatokra - puffasztó hatású.

A lucerna - és a többi pillangós szálastakarmány - betakarítása - általában a tartósítási módoktól függ.

Szénakészítés, zöldlucernaliszt készítés,
az erjesztéses tartósítási - silózási - módok: a szilázs és a fonnyasztott szilázs /szenázs/ készítése.

A tartósítási módok közül legelterjedtebb a széna készítés. A szénakészítés korszerű módszereivel jó minőségű - fehérjében és karotinban gazdag - széna készíthetô a lucernából. Az erjesztéses tartósítás jelentősége is igen nagy, hiszen a lucernaszilázs és különösen a szenázs készítéssel - a fonnyasztott lucerna silózásával - olcsó és értékes tömegtakarmány állítható elő a szarvasmarhák takarmányozására.

A lucerna egyébként önmagában nehezen silózható, könnyebb, ha más növényekkel együtt silózzuk, vagy füves lucernát silózunk.
De készíthető abrakos szilázs /pl. kukoricadara hozzákeveréssel/, vagy tartósító /kémiai/ anyagok /hangyasav, stb./ felhasználásával is.

A lucerna legkorszerűbb - és egyben legdrágább, nagyon energiaigényes - tartósítási módjai:
a forró levegős gyorsszárítással készített lucernaliszt és a belőle készített préselvények /Pellet/ amelyek nagy fehérjetartalmuknál fogva abraktakarmány-keverékek komponenseként is hasznosíthatók.

A szénakészítési módok:
a hagyományos, renden szárított szálas és bálázásos szénakészítés; a hideg levegős, szellőztetéses szárítással készített szálas és bálázott széna, valamint a meleg levegős szénaszárítás.

Rendre-vágás - szőnyeg vagy szűkített rendre-vágás - fukaszával, vagy önjáró szársértős rendrevágó gépekkel. A rendre vágott lucernát - az időjárástól függően - forgatni kell.
A forgatás és a szálastakarmányok szellőztetése rendsodróval és rendterítő gépekkel végezhető.

A korszerű szénakészítési módok esetén - a levélpergés elkerülése és a jó minőség biztosítása végett - a szőnyegrendre kaszált szénát kb. 60 százalékos nedvesség-tartalomnál rendsodrózni kell, vágott lucerna esetén - ha nem kellett a rendet szétteríteni - nincs szükség rendrakásra.

A rendsodrozott vagy rendrerakott széna a kívánt nedvességtartalomnál - a renden szárított szénánál kb. 2 százalékos, a szellőztetéses szénakészítésnél pedig 40-50 százalékos víztartalom - rendfelszedő kocsival szedhető fel és szállítható be a tárolóhelyre és a szárító berendezésekre.
A bálázásos szénakészítésnél pedig rendfelszedő bálázóval és bálafelszedő-rendező kocsival, majd a bála méretétől függő rakfelületű pótkocsival szállítható be a széna.

A lucernaliszt és a silózással tartósított lucerna betakarítási menete azonos, amely lehet egy- vagy kétmenetes. Ha lucernaliszt készítéshez egy menetben takarítjuk be a lucernát, valamivel jobb lesz a minősége, de lényegesen nagyobbak lesznek a szárítási költségek.

Mindig járvaszecskázóval és megfelelô gyüjtő- és szállító gépekkel történik. Silózás esetén a szecskázott lucerna silótérbe kerül. A liszt készítésekor pedig a forrólevegős szárítóba szállítják, ahol 800-9000C hőmérsékletű levegővel igen rövid idő alatt 10 százalék körüli víztartalomra szárítják, majd őrlik, esetleg préselvényeket készítenek belőle.

Rendrevágás szűkített rendrevágó géppel, majd a kellő szikkadás /fonnyadás/ után - a szenázs készítéskor 40-60 százalékos, a liszt készítéskor 70 százalékos nedvességtartalomnál - rendfelszedő járvaszecskázó géppel, rendfelszedés és szecskázás.
A szállítás, a silózás és a szárítás az egymenetes betakarításnál leírtaknak megfelelően történik itt is.

A lucerna feltörési ideje attól függ, hogy őszi gabonát, vagy tavaszi vetésű növényeket vetünk-e utána. Ha őszi gabonát vetünk a lucerna után, akkor a második kaszálás után törjük fel. De ha tavaszi növények kerülnek a lucerna után, akkor nyár végén, ősz elején kell feltörni a lucernát.